Replying to Avatar Ferenc Kovács

🏃‍♂️ Kedd reggeli futóedzés kész.

🎧 Futás közben most nem motivációs videót hallgattam, hanem egy podcastet a jövőről. Állami hitelekről, arról, hogy az államok hosszú távon nem fogják tudni visszafizetni az adósságaikat, és arról is, milyen társadalmi változásokat hoz majd a mesterséges intelligencia.

💡 Ezzel kapcsolatban nekem is vannak gondolataim.

🤖 A hétvégén például több órát dolgoztam együtt mesterséges intelligenciával. Olyan Excel-modelleket építettem, amelyekhez korábban tízszer ennyi idő kellett volna, és valószínűleg hetekig-haladtam volna velük. Most viszont az AI – konkrétan a Claude – a gondolataim alapján felépítette, javította és továbbfejlesztette a modelleket úgy, hogy egyetlen függvényt sem kellett kézzel megírnom.

🗂️ Ugyanez történik most a Notionben is. A heti megbeszélések leiratai készen vannak, a feladatok struktúrázva, nekem már csak az átnézés, finomítás és delegálás marad. Így egy sokkal erősebb, rendszerezett tudásbázist tudok építeni vezetőként.

❓ Ilyenkor jön a kérdés: akkor kire nem lesz szükség?

🔍 Az első válaszom az, hogy rengeteg olyan munka jelenik meg, amit eddig egyszerűen nem csináltunk meg, mert túl drága, túl időigényes vagy túl bonyolult volt. Új termékek, új szolgáltatások jönnek létre, amelyek korábban nem létezhettek.

👥 A meglévő területeken viszont nem a legjobb emberek tűnnek el. Nem azok, akik értéket teremtenek, és nem azok, akik valóban dolgoznak. Hanem azok kerülhetnek hátrányba, akik megállnak a középszerű szinten, és nem hajlandók megtanulni használni az új eszközöket.

⚖️ Volt például olyan gondolatunk, hogy külön jogászt veszünk fel szerződésellenőrzésre. Ma ezt az AI magabiztosan elvégzi: átnéz egy ötvenoldalas szerződést, kiemeli a kockázatokat és az apró részleteket. Ügyvédre akkor van szükség, amikor valódi jogi felelősség vagy jogosultság kell – és ez így is marad még jó ideig.

🧠 Ha bármilyen területen dolgozol, két utad van:

– megtanulsz jól bánni a digitalizációval és az AI-jal, vagy

– olyan felelősséget és jogosultságot építesz fel, amit továbbra is emberhez kötnek.

A döntések következményeit ugyanis még sokáig embereken fogják számon kérni.

⚠️ De itt jön a nehezebb rész: lehet, hogy három kiváló ember munkáját a jövőben két ember végzi el – vagy akár egy –, ha tudja használni az AI-t. Ezért ezt a kompetenciát minél hamarabb el kell sajátítani.

🛠️ Ez nem elmélet. Használni kell.

💾 Ugyanaz történik most, mint a kétezres évek elején a számítógépekkel. Akkor sem tanították ezt iskolában, mégis aki értett hozzá, jolly joker volt a cégeknél. Ma ugyanez az AI.

⏳ A robotika és az AI tömeges elterjedése viszont időigényes. Ezek fizikai rendszerek: energia, adatközpontok, feldolgozókapacitás kell hozzájuk. Ez nem egyik napról a másikra történik. A számítástechnika harminc–negyven év alatt épült be a mindennapokba. Én hasonló időtávval számolok az AI és a robotika esetében is, nagyjából 2050–2060 környékén.

🌱 Addig lesz egy átmeneti időszak. Ebben azok lesznek előnyben, akik használják a technológiát, és közben képesek kapcsolódni másokhoz: kommunikálni, vezetni, meggyőzni, szervezni. Olyan emberek, akik egyedül is képesek nagy dolgokat létrehozni, mert a technológia felerősíti a gondolataikat.

🌍 Érdekes világ jön.

Ez még csak a technológiai oldal – a gazdasági és geopolitikai változások ugyanezt a képet erősítik.

💬 Ez az én gondolatom erről. Neked mi a véleményed?

#AI #mesterségesintelligencia #vezetés #digitalizáció #jövő #produktivitás #technológia #tanulás #stratégia

https://rumble.com/v747mwi-nem-az-ai-a-veszly.-a-felkszletlensg-az.-hogyan-kszlj.html

I am putting your posts into google translate because I value what you have to say. Thank you.

Reply to this note

Please Login to reply.

Discussion

I’m happy to add value 🙏🏻

If it works better for you, you can find me on X under a similar handle: @ferenckovacs — where I post in English.

I’ve decided to post in Hungarian elsewhere, because we need more support to bring native Hungarians to Nostr — and that requires Hungarian-language content.